Kezdőlap‎ > ‎Kutatóintézet‎ > ‎Konferenciák‎ > ‎Szentlélek-nap‎ > ‎

Szentlélek nap 2010

Március 12-én került megrendezésre a sokak által várt Szentlélek nap a PTF-en. Az alábbiakban Cartoletti Norbert beszámolója olvasható az előadásokról. (A teljes cikk az Élő víz áprilisi számában található)

Ez az!

Az előadások sorát Chernel András lelkipásztor, főiskolai docens kezdte a tőle megszokott dinamizmussal. Témájának címe: „A betöltekezéssel kapcsolatos újszövetségi teológiai alapvetés és tapasztalatok”. A Szentlélek-keresztség fogalma jóllehet nem szerepel a Bibliában, de hivatkozási alappal annál többször találkozunk. Mivel arra nem volt lehetőség, hogy az újszövetség Szentlélek-keresztséggel kapcsolatos összes igeversét tanulmányozzuk, ezért csak az Apostolok Cselekedeteivel foglalkoztunk. A „betöltekezés” terminológiájának vizsgálatakor hallottunk a pünkösd ünnepén, illetve a Samáriában történtekről, valamint Pál, Kornéliuszék és az eféziusi tanítványok átéléseiről. A történetekben használt görög szavak jelentéseinek ízlelgetése során érdekes felfedezéseket tehettünk. Így például azt, hogy a Péter pünkösdi beszédében használt „ez az” (touto esztin) kifejezés több, mint egy mutató névmás. Péter ugyanis visszautal Jóel próféciájára, és felhívja az összegyűltek figyelmét, hogy amiről a próféta beszélt, az itt és most történik. Itt és most válik valóra az, hogy kitöltetik a Szentlélek minden halandóra.

Honnan lehet megtudni, hogy megtörtént a betöltekezés? Péter így folytatja pünkösdi prédikációját: „ezt, amint látjátok is, halljátok is” (ApCsel 2,33). Ebből következik, hogy a betöltekezés nem észrevétlen, hanem nyugtázható (ez az). A mutató névmás megjelenik a samáriai történetben is, ahol Simon a varázsló ezt mondja: „Adjátok meg nekem is ezt a hatalmat”. (ApCsel 8,19) Itt sem volt észrevétlen a betöltekezés, hiszen a varázsló figyelmét is felkeltette a történés. Kornéliusz házában, miközben Péter prédikált, betöltekeztek Szentlélekkel, nyelveken szóltak és magasztalták az Istent. Efézusban, pünkösd után 23 évvel Pál nem lát semmilyen változást, dinamizmust, hanem csak egyfajta laposságot. Meg is kérdezi: „Vajon vettetek-é Szentlelket…?” (ApCsel 19,2) Miután imádkoztak, nyelveken szóltak és prófétáltak. A betöltekezés további jelei még az öröm, imádat, magasztalás, a bátor bizonyságtevés, az evangélium hirdetése, az ige, a hívők közösségének szeretete, megszentelődő élet, kitartó szolgálat, karizmák, gyümölcsök, nyelveken szólás, prófétálás…

Fontos megállapítani, hogy a Szentlélek-keresztséggel kapcsolatban sehol nem találkozunk presszióval, erőltetéssel. Viszont találkozunk imádkozással, várakozással, tanítással, kézrátétellel… Vagyis a betöltekezéshez Krisztus-hit, vágyakozó, nyitott szív, hit, kérés szükséges, amire válaszként érkezik a Szentlélekbe való bemerítés. A betöltekezés csak a kezdet, hiszen szolgálatra adatik.

Ne csak bokáig!

Bereczki Sándor előadása már sokkal halkabb volt, de ez semmit nem vont le az elhangzottak értékéből. Testvérünk egyebek mellett beszélt a Szentlélekbe való bemerítés és a betöltekezés közötti különbségről. Míg az előbbi egyszeri esemény, addig az utóbbi többször is megtörténik. Például a korábban már Szentlélekbe bemerített Pál megtelt Lélekkel, amikor Elimás azon ténykedett, hogy megakadályozza Sergius Paulust a hitre jutásban. (ApCsel 13,7-12) Elimáson nyilvánvalóvá vált Isten ítélete, hiszen megvakult, és ezt látva a tiszttartó, megtért. Pált tehát megtöltötte a Szentlélek, hogy elvégezhessen egy konkrét feladatot. Viszont nem csak Szentlélekkel, hanem irigységgel is be lehet telni. Ha nem vagyunk megtöltve Szentlélekkel, fennáll a veszélye annak, hogy irigységgel fogunk megtelni. (ApCsel 13,45)  

A Szentlélekkel való betöltekezés fontosságának megértését segíti az Ezékiel 47,1-12. A prófétát az Úr bevezeti a folyóba, mely először csak bokáig ér, majd térdig, derékig, végül megúszni való volt. Ebből azt érthetjük meg, hogy mindenki, aki megtér, a folyóban van. De nem mindegy, hogy csak addig megyünk, amíg biztos talaj van a lábunk alatt, vagy rábízzuk magunkat a vízre. Aki szent életre és győzelmes szolgálatra vágyik, az nem fog megelégedni a bokáig érő vízzel, ahol kevés a felelősség, ahol azt teszek amit akarok, hanem tovább fog haladni.

Amikor felragyog a Krisztus

A délután előadóinak témája a következő címet kapta: „A betöltekezéssel kapcsolatos mai tanítás és gyakorlati tapasztalatok”. Elsőként Andelic János testvér fejtette ki gondolatait. Előadása elején rögtön jelezte: A legfontosabb dolog e mai napon az, hogy ragyogjon fel nekünk a Krisztus. Ez a Krisztus ragyogott fel Kornéliusz házában is, amikor betöltekeztek Szentlélekkel az ott levők. De Krisztus ragyogott fel Sergius Paulus történetében is. Itt a szóhasználat is érdekes, ugyanis nem csak arról van szó, hogy betelt Pál Szentlélekkel, hanem a Máté 27,48 alapján (itt Jézusnak egy szivacsból kellett ecetet szívnia) úgy is érthetjük, hogy teleszívta magát. Fontos üzenet ez akkor, amikor tele vagyunk búskomorsággal, kételkedéssel és egyéb gyengeségekkel. Sokkal jobb lenne, ha „teleszívnánk” magunkat az élő Isten jelenlétével. Mivel a délután a tapasztalatokról is szólt, ezért személyes átéléseiből is megosztott néhányat a hallgatókkal.

Igehirdetés, ima, kézrátétel

A nap utolsó előadója az éppen ötvenedik születésnapját ünneplő Pintér Imre volt. Mondandóját három pontban foglalta össze. Elsőként az igehirdetés fontosságáról hallottunk. A Szentlélekről úgy kellene prédikálni, hogy a hallgatók megkívánják őt. Még mindig előfordul, hogy vagy nagyon szélsőséges a Szentlélekről szóló tanítás, vagy túlságosan védekező jelleget ölt, ugyanis nem szeretnénk, ha például rossz gyakorlat ütné fel a fejét. Viszont egy idő után így eljuthatunk oda, hogy jobban félünk a Szentlélekkel való betöltekezéstől, mint amennyire kívánjuk azt. Nem célravezető, ha túl sokat beszélünk arról, hogy miként ne. Ehelyett inkább arról kellene beszélni, hogy miként és miért. Prédikáljunk úgy, hogy hit ébredjen a hallgatókban. Ne legyünk szélsőségesek, de ne legyünk túl óvatoskodók és tudományoskodók sem.

Sajnos túl kevés időt töltünk imádságban. Többet és hatékonyabban kellene imádkozni. A Szentlélek akkor van jelen az életünkben, ha Krisztus-centrikusak vagyunk. Ha így van, akkor az imáink is sokkal Krisztus-centrikusabbak. A Szentlélek nem azért adatott, hogy jól érezzük magunkat, hanem azért, hogy Krisztus tanúi legyünk. Egy humanista Európában élünk, ahol az ember van a középpontban. Sajnos a keresztény tanításokban és az imádkozásban is túlságosan az ember kerül a középpontba, az én szükségem, szolgálatom ahelyett, hogy Krisztusra figyelnénk. A Szentlélek-keresztség nem cél! Ez az imaélet következménye. Vissza kell térnünk az imádkozó életvitelhez.

Ami pedig a kézrátételt illeti. Szoktuk idézni amit Pál írt Timóteusnak, hogy el ne hirtelenkedje a kézrátételt. Ez az ige viszont elsősorban arról szól, hogy szolgálatot ne ruházzunk át könnyelműen. Ez nem azt jelenti, hogy ne tegyük rá a kezünket a betegre, vagy azokra, akik szeretnének betöltekezni Szentlélekkel. Több időt kellene töltenünk az igével és az imádkozással, hogy amikor rátesszük valakire a kezünket, akkor ne ürességet adjunk tovább, hanem ahogy Péter mondta: „ezüstöm és aranyam nincs, de amim van, azt adom neked”.