Pünkösdre várva, tudj meg többet pünkösd ünnepéről!

Csaba Ungvári, 2015. máj. 5. 0:18   [ 2015. máj. 5. 1:38 frissítve ]

Pünkösdről számos dolog eszébe jut a világi és nem kevésbé a hívő embernek. De tudjuk, hogy mit is ünnepeltek az Ószövetség idején ezen az ünnepen? Hogyan került megtartásra a judaizmus idején Sávuót ünnepe? Ma is ünneplik a rabbinikus zsidóságban az egykori aratási ünnepet? 
Teológiai képzésünkben valamint a Pünkösd.ma teológiai magazin cikkgyűjteményében alapos választ találhatnak az érdeklődők.

A végidő kezdete: Pünkösd

Az Izráel kivonuláskorabeli időszakát leíró ószövetségi szövegekben található aratási ünnep הַקָּצִיר֙ בִּכּוּרֵ֣י)[2] a későbbi korszakok eseményeiről szóló könyvekben az első termés napjaként (וּבְיֹ֣ום הַבִּכּוּרִ֗ים) vagy hetek ünnepeként (חֲדָשָׁה֙ בְּשָׁבֻעֹ֖תֵיכֶ֑) szerepel, a judaizmusban pedig már a törvényadásra emlékeztető zarándokünnepként jelenik meg. A keresztény egyház történelmét leíró művek egységesen az egyház (ἐκκλησία) születésnapjának tekintik azt a Cselekedetek könyvének második fejezetében leírt eseményt, amely a zsidó pünkösd (πεντηκοστή) ünnepén Jeruzsálemben történik. A keresztény egyház ide vezeti vissza eredetét, ezért egyik legjelentősebb ünnepévé vált. Péter apostol az akkor történteket, az ÚR napját (ἡμέραν κυρίου) közvetlenül megelőző időszak nyitányaként értelmezi, valamint ezzel magyarázza az eseményeket a glosszolálián csodálkozóknak és gúnyolódóknak. Lukács, a Cselekedetek könyvének szerzőjeként, Pál apostol közvetlen munkatársaként, korának meghatározó teológusaként a jóeli prófécia Jahve napját előrevetítő idézésével összekapcsolja az Ószövetség és az Újszövetség eszkatológiáját.

Pünkösd ünnepe az Ószövetségben

Pünkösd ünnepe a három zarándokünnep tavasztól őszig húzódó sorába tartozik. Azért nevezik őket zarándokünnepeknek, mivel az elrendelés iménti tórabeli parancsa szerint minden Izraelita férfinak évente három alkalommal kellett megjelennie az ÚR előtt, ami a Szent Helyet jelentette. Az idézett szakaszt a Jahvista szerkesztő az Egyiptomból kivándorolt, Sínai-pusztába érkező, még nomád életformát gyakorló izraelitákkal folytatott párbeszéd keretében helyezi el. Ebben a „társalgásban” Mózest újra és újra megszólítja rendelkezésével az ÚR, majd az üzenetet a népvezér-próféta a Sínai-hegynél várakozó izraelitáknak továbbítja, majd pedig a nép válaszát visszaviszi a hegyre, Jahve elé. A későbbi zsidó értelmezés erre a párbeszédre utal, amikor a második elrendelési szövegben található sávuót szó eskü jelentését is az ünnep tartalmába emeli. Két eskü is kötődik e naphoz. Az egyiket a zsidó nép tette a kinyilatkoztatást hallva: „Megtesszük mindazt, amit az ÚR mondott,” míg esküt tesz maga Jahve is: „Papok királysága és szent nép lesztek”. 

Pünkösd ünnepe a Judaizmusban

A páskát és a pünkösdöt a judaizmusban az ómerszámlálás napjai kötik össze. A szentély fennállásának, a kultusz működésének idején az árpatermés első zsengéjét a húsvéti bárány elfogyasztása után ajánlották fel Istennek a jeruzsálemi templomban. Meglengették a kévét, illetve egy ómernyi árpát is vittek Jahve színe elé ajándékul. Ezzel a következő ünnep előkészülete is elindult, mivel ettől fogva kezdték számolni a 49 napot a következő ünnepig, amit ómerszámlálásnak mondanak. A rabbinikus zsidóságban a páska második estéjén, az istentisztelet végefelé így szól az előimádkozó: „Ma van az Ómer első napja.” Ekkor kezdik a hét hét számolását.

A rabbinikus zsidóságban gyászemlékű jelentőséget is kapott ez az időszak, mivel a Talmud szerint ebben az időszakban halt meg Akiba Rabbinak huszonnégyezer tanítványa, illetve az évnek ebbe a szakába estek az első keresztes hadjárat zsidóüldözései is. Ilyenkor az ortodox irányzathoz tartozók a szórakozástól megtartóztatják magukat, nem vágják hajukat és szakállukat sem, és esküvőt sem tartanak. Az ómerszámlálás hét szombatján szertartásosan siratják az 1096-os zsidómészárlás áldozatait. Azonban egy nap megszakítja a gyászt, a 33-ik nap, Lagbeomer, mivel ezen a napon szünetelt az Akiba Rabbi tanítványait sújtó tömeghalál. A gyász idejére eső örömnapra illesztenek be minden esküvőt, és a diákok örömnapja is ez. Az ómerszámlálás végén mindenféle böjt tilos, mivel vidám szívvel kell fogadniuk a sávuót ünnepét.

Pünkösd ünnepe az Újszövetségben

A Jeruzsálemen belüli helymeghatározás vonatkozásában uralkodó nézet, hogy János-Márk házában lehetett az esemény. Ezt legerőteljesebben az támasztja alá, hogy Péter apostol a fogságból szabadulását követően „elment Mária házához. Ez anyja volt annak a Jánosnak, akit Márknak is neveztek. Itt sokan egybegyűlve imádkoztak”. Ez arra utalhat, hogy az említett ház az apostolok főhadiszállása volt, sőt itt költhették el a páskavacsorát is. A nehézség azonban ezzel egyrészt az, hogy a lukácsi leírás szerint mintegy százhúszan voltak együtt, ami egy akkoriban szokatlanul nagy helyet feltételez, másrészt pedig egy ilyen hely hiányában a pünkösdi jelenségek, amelyek odavonzották a zarándokokat, nem lettek volna hallhatóak, és a tanítványok sem szólhattak volna a néphez.[31] Jeruzsálem keskeny utcáin ez elképzelhetetlen lett volna.  Jelenlegi ismereteink szerint erre az egyetlen alkalmas hely a templom volt, amiről tudjuk, hogy rendszeresen látogatták. Ezt alátámasztja Lukács evangéliumának utolsó verse is: „mindig a templomban voltak, és áldották Istent”. Életszerű, hogy a tanítványok valahol a templomtéren, a sokaság között imádkozhattak. Így magyarázatot nyer a nagy csődület és az, hogy miképpen láthatták őket olyannak, mint „akik édes bortól részegedtek meg”, és hogyan hallhatták nyelveken szólásukat, majd miképpen léphetett elő Péter apostol.

Ez az, amiről Jóel prófétált!

A Szentlélek-keresztség kifejezés – mint főnév vagy főnévi kompozíció – nincs benne a 
magyar bibliafordításokban, azonban maga az elnevezés a Károli-fordításra vezethető vissza; 
mégpedig arra, amit a görög szöveg szerint Bemerítő János és Jézus Krisztus mond (igei 
formában): „…Ő Szent Lélekkel és tűzzel keresztel majd titeket.” (Mt 3,11; Mk 1,8; Lk 3,16; 
Jn 1,33) „…Szent Lélekkel fogtok megkereszteltetni nem sok nap múlva” (ApCs 1,5); az 
ÚRnak e szavait idézi Péter apostol is az ApCs 11,16 szerint, amikor is a pogány Kornéliusz 
házánál történteket a Szent Szellemmel való betöltekezéssel azonosítja: „Megemlékezém 
pedig az Úrnak ama mondásáról, amint mondá: János ugyan vízzel keresztelt, ti azonban 
Szent Lélekkel fogtok megkereszteltetni.” (Szöveghűbben: „ti azonban Szent Szellembe
fogtok bemeríttetni” [fut. passz.] – με ς δ βαπτισθ σεσθε ν πνε ματι γ. 
A Szentlélek-keresztség kifejezés használata azért honosodott meg, mert a „keresztelés, 
megkereszteltetés” fogalma a magyar egyház középkori terminológiája által bekerült 
a köztudatba, és ezzel többé-kevésbé átjött az evangélikál szókincsbe is. Amikor tehát 
Szentlélek-keresztséget mondunk, ezen – pünkösdi-karizmatikus körökben – a Szent 
Szellembe való bemerítést értjük; ez utóbbi kifejezés-kompozíció görög megfelelője 
egyébként legalább hatszor szerepel az Újszövetségben.

Eljött Pünkösd!

Milyen tanulságokkal szolgál korunk lelkipásztorainak az Azusa utcai ébredés?
„Eljött a pünkösd!” – állt az Azusa utcai ébredés (Azusa Street revival) hivatalos lapja, az Apostoli Hit (Apostolic Faith) 1906 szeptemberében megjelentetett első számának címoldalán,1 közhírré téve azokat az eseményeket, amelyek egy házicsoportban vették kezdetüket a kaliforniai Los Angelesben 1906 tavaszán, majd az Apostoli Hit Misszió néven ismert romos templomépületben, az Azusa utcán folytatódtak, később pedig robbanásszerűen terjedtek el az egész világon, útjára bocsátva ezzel a pünkösdi világmozgalmat. A mozgalomról szóló első híradás tehát azt adta a világ tudtára, hogy elérkezett a pünkösdi ébredés, éspedig a Szentlélek ajándékainak kíséretében. 1906-ban még gyermekcipőben járt a pünkösdi mozgalom, ahogyan a pünkösdi teológia és a pünkösdi gyakorlat sem nyugodott még ekkor szilárd alapokon. Ennek ellenére sok olyan tanulságot vonhatunk le az Azusa utcai ébredésből, amelyek a mai magyarországi pünkösdi gyülekezetek számára is aktualitással bírnak. 

Pünkösd ünnep vagy megemlékezés?

Pünkösdkor a Szentlelket és nem az Egyházat kell ünnepelni, az életadót és nem azt, aki által életet és küldetést kapott. Az Egyház (ekklészia, gyülekezet) szakralitását (szent voltát) nem kétségbe vonva, fontosnak tartom felhívni a figyelmet arra, hogy a gyülekezet már nem pünkösdi, hanem posztpünkösdi, amikor nem feladatára, hanem önmagára irányítja figyelmét, amikor sztereotípiákat hajtogatva, szervezetével bajlódva, lebénulva szidalmazza a világ gonoszságát, közben pedig elmegy az ékes kapuban 40 éve nyomorgó mellett. Posztpünkösdi, ha az ezüstön és aranyon felépített és fenntartott szervezete völgyben szétszórt, kiszáradt csonthalmazként árasztja magából az elveszettség, elhagyottság reménytelenségét.