„Én-világ” – 2018. október. 20. - Szakmai nap a hang-, mozgás-, zene-, és táncterápia témakörében

Csaba Ungvári, 2018. okt. 12. 5:45   [ 2018. okt. 17. 5:17 frissítve ]

A hangadás és a mozdulatok világa az a leheletnyi tér, ahol kölcsönösség és tartózkodás, töredezettség és identitásképződés, nyugalmatlanság és nyugalom szimbolikusan valósulhat meg.

Előfordul, hogy önmagunk felvállalása, viselkedésünk hatásainak megismerése akadályokba ütközik, félreérthetünk helyzeteket, istent, embert egyaránt. Ez nem is csoda, hiszen minden ember másfajta tapasztalatokkal, előélettel rendelkezik. Az azonos nyelvet beszélők is más és más érzelmet, jelentést kapcsolnak az egyes szavakhoz. Az énközlés nehézségei természetszerűleg megsokszorozódnak a különböző nyelvezet, kulturális háttér függvényében.
E nehézségek legyőzésétől is függ egyéni boldogságunk, létezésünk a világban, a közösségben való hatékonyabb működésünk, egymás mellett élésünk. A hangzatos szavak helyett egy belső hang, egy mozdulat ösztönös megformálásával eredményesebbek lehetünk
abban, hogy kifejezzük, pontosan mit érzünk, mit szeretnénk érzékeltetni, milyen hatások értek bennünket. A kívülről befelé ívelő folyamat a bennünket körülvevő világ hatásai felől az egyéni tapasztalások vizsgálatán át a teremtett létezés rendeltetésének, céljának felfedezésére indít. Eközben kiteljesedett, egészséges önismeret, -tudatosítás, önfogalmazás felé mozgósít.
A munka során alkalmazott igeversek, különféle hang-, mozgás-, zene- és táncterápiás módszerek kipróbálása önmagunk, istenképünk, a bennünket körülvevő világ definiálásában, e térben pedig létezésünk, helyzetünk értelmezésében, annak feldolgozásában segítenek. A szakmai napon a mindennapi zajok, ingerdús cselekvések sodrásából helyeinkre érve, abban mozdulva és megállva kitárul a lélek, a résztvevő magába szívja a létezés, az élet egyszerű, tiszta, megajándékozottságból fakadó örömét.

A szakmai napot vezeti: Medvegy-Andelic Marija

Program:

09:45-10:00 Érkezés, regisztráció
10:00-12:00 Elméleti és gyakorlati műhelyfoglalkozás – Hang- és mozgásterápia
12:00-13:00 Ebédszünet önellátással
13:00-15:00 Elméleti és gyakorlati műhelyfoglalkozás – Zene- és táncterápia
15:00 Hazautazás

Helyszín: PTF, Budapest, Gyömrői út 89.

Jelentkezési és fizetési határidő: 2018. október 19.

A jelentkezés a részvételi díj utalásával/ helyszínen történő befizetésével válik érvényessé.

Részvételi díj: 5500 Ft/ fő, amelyet előzetesen a PTF bankszámlájára (Kedvezményezett:

Pünkösdi Teológiai Főiskola, számlaszám: K&H Bank 10401921-00026624-00000002)
kérünk utalni, közleményben „Szakmai nap - Adomány” feltüntetésével.
A részvételi díj az étkezés költségeit nem tartalmazza, az étkezés öneállátásal az ebédről a
résztvevők önállóan gondoskodnak. Innivalót, szalvétát, evőeszközt a PTF
biztosít.