Depriváció-BAN - Depriváció-BÓL - Csiffáry Zsuzsanna riportja

Csaba Ungvári, 2015. dec. 14. 8:41   [ 2015. dec. 14. 8:45 frissítve ]
(Depriváció: valamitől való megfosztottság, hiány)

A hajléktalanokkal szembeni előítéletek felmérése vitathatatlanul hasznos és indokolt, hiszen reintegrációjuk egyik legnagyobb akadálya a negatív hozzáállás. Ez társadalmi és személyes hozzáállás függvénye. A közvélemény figyelmét a minap – igen nagy érzelmi vihart kavarva – „Az elfogadás fala”elnevezésű projekt irányította a hajléktalanokra. November végén adták át Budapest belvárosában, a Kürt utcában azt a tűzfalat, amelyen hajléktalan alkotók, otthontalan művészek munkáikkal vallanak önnön helyzetükről. A Színes Város Csoport és a Menhely Alapítvány által kiírt pályázat megosztott fődíját nyerte „Bontsuk le az előítéletek falát” című grafikájával Székely Attila, és versével Baranyecz János Branyó. A projekt nagy érdeklődést keltett, hiszen a köztéri művészet eszközeivel reagál egy társadalmi problémára az érintettek részvételével. 

A hajléktalanságról Boldizsár Bélával, a PTF harmadéves hallgatójával beszélgettem. 

– Benned volt előítélet valamikor a hajléktalanokkal szemben?

– Konkrét és személyes problémám velük, vagy feszültség bennem irántuk nem volt. Az soha nem zavart, ha valaki szerényebb életkörülmények között élt, vagy határozottan nincstelen. Ez tényleg bárkivel előfordulhat. Viszont annak a bizonyos rétegnek a viselkedéskultúrája sokkal inkább keltett bennem negatív érzéseket, mint bármi más. Engem nem zavar, hogy valaki kopott cipőben járkál a flaszteron, ha normálisan viselkedik embertársával.

– Hajlékmissziós szolgálataid során mélyebben belepillanthattál a hajléktalanok deprivációjának valódiságába. Szerinted mi lehet az egyik befolyásoló tényezője annak, hogy ennyi otthon nélkül maradt ember van?


– Ezen annyira még nem is gondolkodtam. Harmadjára szolgáltam feléjük, s amit ebben az időszakban figyeltem meg, az az állandó reménytelenség, hogy nincs mibe kapaszkodniuk. Sokuknál látom, hogy ha váratlan fordulat jön az életükbe, a harcot hamar feladják, és beleragadnak a lenti helyzetbe. Természetesen ennek több oka is lehet, például meghal egy hozzájuk közelálló személy. Van, aki eleve árvaként nevelkedett, ez szintén nehézségeket okozhat. Az ilyen szerencsétlen helyzetekben nehezen találják meg a kapcsolódási pontot másokkal, szervezetekkel.

– Szerinted mi az az érzelmi impulzus, lehetőség, bármi, amivel leginkább mozgósítani lehet őket Isten felé?

– A közösség! Az, hogy tudnak valahol együtt lenni. Ahogyan nézem őket, már ismerik egymást. Természetesen vannak köztük olyanok is, akik melegedni térnek be, viszont ott van az a jó néhány, akik tényleg a többiekkel való találkozást részesítik előnyben. Ha kevésbé magányosak, szépen lassan érezhetővé válik számukra Isten szeretete, az hogy számukra is van hely.

– Hogyan állnak ők Istenhez?

– Ezt a néhány alkalmat még mindig kevésnek tartom ahhoz, hogy kellőképpen lássam az ő Istenhez való viszonyukat. Viszont az, aki tényleg megtapasztalta Isten kegyelmét, és vannak emberek, akik meghallgatják őket, az elősegíti bennük az Istenkép formálódását. Másik része a csoportnak viszont elképzelni sem tudja, ki is lehet az az Isten? De kérdések merülnek fel benne. Ahogyan mondani szokás, ez is több mint a semmi!

– Látsz változást az életükben?

– Én azokat a személyeket emelném ki, akiket rendszeresen látunk. Vannak állandó emberek, őket látjuk mindig. Ez a réteg nagyon kapaszkodna a hajlék misszió által nyújtott szolgálatba. Kívánják a foglalkozást, hogy beszéljünk velük, mosolyogjunk rájuk. Ezek alapján látok változást bennük, mert így egyre inkább kinyílnak a külvilág felé, felénk.

– Az előítélet emberi mivoltunkból fakad. Mindig is kétkedve nézünk majd a hajléktalanokra – van, aki tehet a sorsáról, van, aki nem. Milyen jó, hogy a bírálás joga nincs a mi hatalmunkban. Szerinted mit tehetünk MI, hogy javítsuk a deprivációban élők életminőségét?

– A legalapvetőbb, hogy emberként kell kezelni őket! Hiszen abból, hogy ő nem abban a helyzetben van, amiben én, ugyanúgy megérdemli a lehető legjobbat. Illetve fontosnak tartom, hogy segítsük azokat, akik ebben a szolgálatban, munkaterületen, misszióban tevékenykednek! Segíteni ruhában, jótékonysági koncert lebonyolításával, otthonok támogatásával, fejlesztésével. Csak egy picit gondolkodjunk el, ha hajléktalanokkal találkozunk. Megváltani a világot nem tudjuk, de javulást szolgáltathat a jó hozzáállás is. A Jó dolgokat mg kell, hogy lássuk kicsiben!

Baranyecz János Branyó: Fal firka

Lehet még neked is utca a lakásod,
lesz-e akkor még igazi barátod?
Nem tudhatod, mi a sors terve
Nem sodor-e téged is erre?!
Fogadj el engem,
hisz én is elfogadlak,
olvasd ezt lassan,
s ne menj a falnak!